, (kár-on-kod-ik v. kár-on-g-od-ik) k. m. káromkod-tam, ~tál, ~ott. Törzsöke vagy a hangutánzó, vagy a kárt, ártalmat, sértést jelentő kár, melyből lett károg, károng v. káronog, károng-odik vagy káronkodik, káromkodik. Rokonok a mongol khaara (Beregszászi), finn kiro, csagataj kargîs (káromkodás), kargadî (káromlat). 1) Szoros ért. mások kárát, ártalmát, sérelmét, veszteségét kivánó indulatos szókra fakad, átkokat mond. Ilyenek a mennykővel üttetés, fenével etetés, rágatás; nemi szemérem becstelenítése; Istennel veretés, (,verjen meg az Isten), ördöggel vitetés, (,vigyen el az ördög) stb. 2) Szélesb ért. minden indulatos kifakadás, mely valamely tiszteletben álló nevet, személyt, lényt gyaláz, becstelenít, szid, péld. ki az Istent, szenteket, üdvösséget, hitet, szentséget stb. fertelmes szókkal szidalmazza. Káromkodik, mint a csikós, mint a jégeső. (Km.)
"Légy jelen, könyörgünk, mostan azok ellen,
Az kik káromkodnak istenséged ellen!
Törökök elleni fohász. (Thaly K. gyüjt.)