v. KÁRÁL, (kar-a-al) önh. m. karál-t. Karál a tyúk, mintegy jó kedvében. Ha megdöbben, megijed, vagy eltojott: kodákol, kotakol, kodácsol, kotkodácsol; ha szomorú s költeni vágy: kotlik; midőn haragszik, péld. ha szarkát lát: kirrog; mikor fiait hivja: kotyog. A mely tyúk sokat karál, keveset tojik. (Km.) Átv. mondják oly emberről, kinek kell vagy nem kell, mindig jár a szája.