, (kar-é) fn. tt. karé-t, többesét a karéj-től veszi. 1) l. KARÉJ. 2) A székelyeknél am. rozsalj, ami t. i. karélás vagy rostáláskor aljul maradni szokott, gazos törmelék; különösebben Incze József szerént mindenféle szemet, törek, polyva, gabonafő, melyet a rosta a gabona közől fölvet, mikor rostálnak (karélnak), és a rostából marékkal kihánynak. Gyökül kar, mint elavult ige vétethetik, szintén karaj vagy kör körül jelentéssel, melynek igeneve lesz karó; innen: karé, mint ámó, ámé, bámó bámé, taró taré, paró paré stb.