, (kukk-an) önh. m. kukkan-t. 1) Egyes kukk hangot ejt. Még csak nem is kukkant. 2) Valahová betekint, és pedig valami résen, nyiláson. Ez utóbbi értelemben gyöke a testnek, nevezetesen fejnek meghajtását jelentő kuk, melyből származott kukkadoz is, azaz fejével szunnyadáskor bólogat.