, (kuny-hó) fn. tt. kunyhó-t. Tulajdonkép a kuny igének részesülője, s am. alágörbedő, lehajló. A h csak közbevetett hang, s eredetileg kunyó. A persában khón, khán vagy kháne am. ház, és kháncse házikó. Tájdivatosan: gunyhó, kunyó, kunház.
1) Jelent szegényes alacson házat, melynek födele alá hajlik, vagy, mint mondani szokás, bukra áll, tehát mintegy gunnyasztva lekonyúl. Szalmás kunyhó. Rongyos kunyhó.
"Ne légy irígy kicsi kunyhó,
Ama büszke palotára,
Ama büszke palotának
Nagy a fénye, nagy az árnya."
Tompa.
2) A mezei csőszök, pásztorok, halászok alacson hajléka, melyet nádból, kákából stb. galyabitanak öszve. Az alföldön halászlegény vagyok én, Tisza partján kis kunyhóban lakom én. (Népd.). Félre kunyhó a ház elől. (Km.). Az alacson kunyhóból is néha nagy ember támad. Embernek a maga kunyhója jobb más palotájánál. (Km.).