v. KÚM, önh. m. kum-tam, ~tál, ~ott. Dunántúl több vidéken am. hunyósdi játék alkalmával valamely szögletbe húzza magát, és szemeit behunyja, míg a játszótársak elbúnak. Mondják a napról is, hogy lekum, midőn lenyugszik. Alapfogalom benne a hunyás, sunyás, mindkettő a testnek némi meghajlásával szokott történni. Rokonai a kun, kuny, kúny, suny és szúny. Hogy a k, h, s, sz fölcseréltetnek, az az általános emberi hangszervek természetében fekszik. Így jönnek öszve a latin cornu, német Horn, magyar szaru; így a magyar kup, hupa. A kum gyökből mint görbét, kereket jelentőből származnak: kumasz, kumak kikerített darab koncz, karéj, pl. kumasz kenyér; kummog, meggörbedve lépdegel, pl. lesben járván. Mondják ezt is: kezét bekumni azaz behajtani, öszveszorítni.