, (kull-an-cs) fn. tt. kullancs-ot, harm. szr. ~a. 1) Leginkább erdőn, és legelőkön termő, és ember, barom testébe magát befúró féreg. A székelyeknél Csíkban: parlagféreg. 2) Átv. ért. ragadós bojtorjány. Képes kifejezéssel mondják emberről, ki alkalmatlanul mások nyakára tolja magát. Olyan, mint a kullancs. Valószinü, hogy nevét tekervényes furó természetű testétől kapta, melynél fogva más testekbe fúrja magát. V. ö. KUL. A kettős l úgy látszik, csak túlbőségből van benne, valamint az n is; de mivel ezek elhagyásával kulacs lenne: a fenn kitett alakot különböztetés végett kapta fel a szokás. Az n betű hasonlóan csak közbetolt a bogáncs, varancs, varangy, ripancs, furdancs szókban az egyszerűbb bogács, varacs, varagy, ripacs, furdacs helyett.