, (kul-acs) fn. tt. kulacs-ot. Kicsinyezve: kulacska, kulacsocska. Fából készült, kerek alakú, többé-kevésbbé kidudorodó, s gyakran szőrös bőrrel behúzott faedény, a magyar embernek kedves italhordó edénye, kivált midőn úton van. Kis, nagy, bőrös kulacs. Kulacsból inni. Ráköszönteni valakire a kulacsot. Édes kincsem, galambocskám, csikóbőrös kulacsocskám. (Csokonai). Máskép: fapalaczk, vörös gyurkó, csutora. E szónak gyöke vagy hangutánzó, mivel az ital kukk v. kluty hangon nyomúl ki belőle, vagy talán hihetőbben nevét kerekded alakjától vette. Rokonok vele a latin culeus, culigna.