, (kuh-i) fn. tt. kuhi-t. Molnár Albert értelmezése szerint kuhit mondani, am. megadni magát vagyis megvallani, hogy le van győzve; továbbá kuhiban hagyni valakit, am. cserben hagyni, szégyenben hagyni. Kriza J. szerént a székelyeknél kuhit mondani (másra vitetve) am. megvetőleg elhagyni valakit, lemondani róla. Ugyanott kohén szóval csúfolnak valakit, midőn szeméremsértő működésen kapják; vagy ha egyik gyerek elbúvik, s a másik megkapja, lekohéngatja e szóval. Ezen értelmezéseknél fogva általán szégyent jelent, s a görbedést, meghajlást jelentő ku gyökelemből látszik származni, minthogy a magamegadás, szégyenben maradás stb. leginkább a testállás meggörbülésével mutatkozik. E szerént rokon volna vele a gajmót jelentő kuka, a fejbólogatást jelentő kukkad, kukkadoz stb.