, (kucs-ma) fn. tt. kucsmát. Széles ért. télre való szőrös föveg; minthogy pedig ez az ország vidékei szerén különféle alakú szokott lenni, innen majd csalma, majd kalap, majd sapka, majd bagósüveg stb. a neve. E szónak törzsöke kucs, mint a szuszma, tutyma, kuszma, duzma szóké, szusz, tuty, kusz, duz. A kucs gyökhöz legközelebb áll a kuncs, melyből kuncsor, a kucz, melyből kuczor, kuczorog, kuczorodik, mind görbés hajlongást jelentő szók erednek. Ennél fogva valószinü, hogy az eredeti kucsma azon szőrös föveget jelentené, melynek leffentyűje legörbedt s mintegy lekutyorodott. Máskép: gucsma, melyhez rokon a gúzs, mintha volna guzsma, t. i. a gúzsban is alapfogalom a görbedés.