, fn. tt. káplán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A latin capellanus szó után képeztetett. Egyházi személy, ki bizonyos kápolnában az isteni szolgálatokat végezni szokta, ilyenek a házi, udvari káplánok. Szélesb ért. papi segéd, ki nagyobb gyülekezetekben az illető s beavatott lelkész, vagyis plebános mellett hivatalkodik. Városi, falusi, káptalani káplán. Ki bizonyos fiókegyházban mint helyettes lelkész működik, helybeli (localis) káplánnak mondják. A káplán nevet mint aláirási czímet használják általán minden egyházi személyek a fejedelemhez intézett irományokban p. Felségednek legalázatosabb káplánja. N. N.