, (kuk-a) mn. tt. kukát. 1) Midőn a hallgatásra vonatkozó kuk hangból származik, am. néma, siketnéma, Göcsejben: huka. 2) Jelent kajmót, mellyel a tiszamelléki dohányosok a felfüzött dohányt száradni kiakasztják, Heves megyében: kajkó. Van kóka is, mely a szőlőnek fogódzó görbe szárát, vagyis kacsját, kocsánját jelenti. Kuka is alkalmasint kóka szó módosulta. Gyökeleme tehát a görbeséget jelentő ku v. ko. V. ö. KÓKA, (1). 3) A hajók födelén azon léczdarabokkal fokonként megszegezett padló, melyen lépdelnek a hajósok, midőn kukáznak. Kenessey Albert szerént horgas fa, melyben a lovaskötél csúszik, t. i. a lovaskötelet kisérő dereglye közepén egy két águ, villaalaku fácska van e végre, s ezt nevezik kukának, máskép: dereglyebak-nak. Itt is tehát valamely horgas eszközt jelent. És szintén K. A. szerént az egész hajófödél hosszában menő egyenes pallózat: kukajáró vagy kukajárás. V. ö. KUKÁZ.