, (köz-ől) névutó. Személyragozva közől-em, ~ed, ~e, ~ünk, ~etěk, ~ök. Alapfogalom benne a távolodás, vagy elválás bizonyos többségtől, melyet a viszonynév jelent. Tájdivatosan, sőt közbeszédben: közzül. Kivergődni az ellenség közől. Futni az emberek közől. Választani száz közől. Ezer közől alig válik egy jó. Közőletek egyik elárul engem. Ki az közőlünk? Beh szeretném az egyiket, három közől a szebbiket. (Népd.). Elemezve: köz-é-el, mely am. köző-el, s öszvevonva közől, az el t. i. menést, távolodást jelent. Innen a régieknél, pl. a Nádor-codexben ból, ből helyett is: "E világ közzül kifuta." Hogy az ő gyakran hosszu é-vel váltakozik, elég példa van rá, ilyenek; cselő, cselé (csálé), fő fé, bő bé, hő hé, cső, csé stb.