, (köz-ép) fn. tt. közepet, személyragozva: közepem, közeped, közepe stb. Szorosb ért. azon pont, vagy vonal, mely valamely testnek, vagy térnek szélső pontjaitól vagy vonalaitól egyenlő távolságra esik; megfordítva, és a magyar szónak természetes értelme szerént azon pont vagy vonal, melyben valamely testnek vagy térnek sugárvonalai öszvegyűlnek. Kör, golyó közepe. Asztal, szoba, udvar, útcza, piacz, város közepe. Valaminek küllö (kürlő, körlö) v. kellő (kerlő) közepe. Középre lépni, állani. Az út közepén járni. Időre vonatkozólag, azon időpont, mely bizonyos időmennyiség kezdetétől és végétől egyforma távolságra esik, pl. a nappalnak közepe a dél, mert a reggeltől, és esttől egyarányos messzeségben van; az éjnek közepe az éjfél, a napnyugot és napkelethez képest. A különféle mértékviszonyban vett testnek vagy térnek azon pontja vagy vonala, mely a hosszuság, szélesség, magasság, (mélység), kerekség végső pontjaitól vagy vonalaitól egyenlő távolságban áll, pl. a száz ölnyi hosszu árok közepét azon pont teszi, mely annak két végétől 5050 ölnyire áll. Az utcza szélein gyalogok, közepén szekerek járnak. A tyúktojás két vége csucsorú, a közepe dudorú. Szélesb ért. ami bizonyos határokon belül fekszik. Kert, udvar, szoba közepe.
"Forgó szél megy út közepén,
Csoportokat dobál felém."
Vörösmarty.