, (köv-et-ség) fn. tt. követség-ět, harm. szr. ~e. 1) Több követekből álló személyzet, mely valamely fejedelem, vagy állodalom bizonyos ügyeiben jár, és működik. Fényes követséget bocsátani a közelgő ellenség megkérlelésére. 2) Követi hivatal, méltóság. Követséggel megtisztelni valakit. Rendkivüli követségben eljárni. 3) Régi törvényes nyelvben am. kettős büntetési, vagyis birsági követelés. Második Andrásnak 1228-ki oklevelében Neutra pars judicium dupli, quod vulgo Követseg dicitur, solvere teneatur. (Jerney: Nyelvkincsek.) Ennek törzsöke a jogon alapuló kérést, sürgetést, kivánást jelentő követ, melyben a ség mint állapotot jelentő képző fejezi ki az elvont értelmü tárgyat vagyis a birságot, mely a birói követeléstől úgy származott mint marasztság a marasztás v. marasztalástól.