, (köv-ér v. köb-ér, lásd e czikk végén) mn. tt. kövér-et. Túl a Dunán némely vidékeken, pl. Vasvármegyében röviden: köveret, köverek, köverebb, köveren. Általán és tulajdon ért. mondjuk állatról, mely akár belhajlamánál fogva, akár bő táplálás által meghizott, a teste a rendes állapothoz képest kidagad, kiduzzad, s némi gömbölyüséget kap. Ellentéte: sovány, ösztövér, szikár. Kövér ember, asszony. Kövér disznó, borjú, tehén, ökör. Kövér lúd, kacsa. Szép a borjú, nyilván kövér tehén alatt szopott. (Km.). Mindenkor kövérebb a más ember szalonnája. (Km.). Legyen lúd, ha fejér, együk meg, ha kövér. (Km.). Mondják a testnek egyes részeiről is. Kövér képü, kövér hasu, kövér nyakú, kövér farú ember. Minthogy a kövérség a testet hájassá, zsirossá teszi: innen jelent olyas mit is, melyen sok a háj, zsír. Kövér hús, szalonna. Kövér koncz, falat. Átv. ért. mondjuk a) némely hizlaló, tápláló tárgyakról, pl. Kövér legelők, mezők, rétek, takarmány; b) gazda javadalmakról, pl. kövér kanonokság, apátság, püspökség; c) némely növényekről, melyek a maguk nemében bujább növésüek, pl. kövér porcsin, kövér fű, kövér szőlő.
E szó palóczosan ejtve köbér, rokon a köb, köböl, köpczös (köbczös) stb. szókkal, melyekben alapfogalom a gömbölyüség, s ezt az alakutánzó köb v. köv fejezi ki, melyhez legközelebb áll a göb v. göb gyök a göböly (hizott marha) szóban. Ide tartozik a Dunán túl divatozó göbe, azaz kiherélt, vagyis görgőjétől megfosztott emse, melyet hizlalásra, tehát göbölynek szántak. Hangváltozattal rokon: döhér, mely vastagot, elhizottat jelent. Arabul kebir am. nagy.