, (kösz-ör-ű, mongol nyelven Beregszászi szerént: kuszur); fn. tt. köszörű-t. Széles ért. valamely sima kemény test, mely dörgölés által más testet koptat, illetőleg vékonynyá, élessé tesz. Ez értelemben köszörű az aczél is, melylyel a vaseszközöket fenik, élesítik. Szorosb ért. fínoman kisimított homokkő, mely vaseszközök élesitésére használtatik, milyen pl. a kaszakő, a beretvafenő kő. Legszorosb ért. tányéralakú homokkő, mely közepett nyéllel ellátva, forgatáskor az alája alkalmazott vizes válut érinti, s rajta késeket, fejszéket, bárdokat stb. élesítenek. Legvalószinübb, hogy e szó törzsöke a hangutánzó köször, s olyan mint a nyöször. Vastag hangon hasonló hozzá, a latin cos. Ezen elemzésnek kedvez a nyelvszokás is, mely szerént a magyar köszörülésnek mond minden olyan dörgölődzést, melynél fogva két, kemény test érintkezés által, és bizonyos hangadás kíséretében koptatja egymást, pl. A kerék köszörüli a lőcsöt. A haragos vadkan fához köszörüli agyarát. Patkóval köszörülni a jeget stb. Egyébiránt sem a nyelvszokással, sem a tárgy tulajdonságával nem ellenkeznék azon elemzés is, mely szerént köszörü annyi volna, mint átvetett köröszű, körösző, azaz köröző (t. i. kő), minthogy köralakú, s körben forgó. V. ö. KOSZORÚ.