, (kösz-ön-et) fn. tt. köszönet-ět, harm, szr. ~e. 1) Szóval vagy tettel kijelentett hála, melylyel valakinek kegyét, vagyis kegyéből eredt jótéteményét viszonozzuk. Köszönetet mondani, izenni. Valamit köszönettel fogadni, venni, meghálálni. Vegye ön szives köszönetemet. Nagy köszönettel tartozom önnek. Nincs köszönet benne, ezt akkor mondjuk, midőn valamely dolog, vagy tett haszontalan, tökéletlen, czéljának meg nem felelő, vagy épen káros. Adtál Uram esőt, de nincs köszönet benne. (Km.), a jégesőről mondják. 2) Idvezlet, szokottabban köszöntés. A szép köszönetnek szép a felelete. (Km.). V. ö. KÖSZÖNTÉS.