, (kör-ny-ül) helyhatárzó. Személyragozva: környűlem, környűled, környűle stb. Régiesen és tájdivatosan: környűl és környől is. Azon vonalban vagy téren, mely bizonyos testet vagy helyet, mint középpontot körülvesz. Mint névhatározó vagyis névutó ma nincs divatban, s helyette az egyszerübb körül használtatik, pl. ház körül, város körül, nem környül; hanem mint igehatározó vagy igekötő a körül szóval azonegy értelemben vétetik, melynél minden esetre nehézkesebb, de nyomatosabb is. De régente mint névutók is fölcseréltettek egymással, pl. "ah napnak kilenczed óráján láta a fénös nap környül egy arany pereczöt." Debreczeni Legendáskönyv. Személyragozva eléjön a régieknél gyakrabban, pl. a Tatrosi codexben: "Környőllök tekintvén" (circumspicientes).
"Egy felől környűlünk a szent érdemesek,
Más felől környűlünk idegen nemzetek."
Üldözött protestansok éneke a XVI. századból.
(Thaly K. gyüjteménye).