, fn. tt. kör-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e, 1) Szoros ért. és mértanilag véve, oly görbe vonal, mely kiindulási pontjához ismét visszatér, s melynek minden pontjai a középponttól egyenlő távolságra esnek. A kör tehát tökéletes kerek vonal. 2) Szélesb. ért. magába visszatérő kerek vonal, melynek pontjai, ha bár nem szabatosan is, legalább látszólag a középponthoz egyenlő távolságban állnak, pl. midőn valaki egy helyen megállván, bottal maga körül a porban vonalt húz, vagy ilyetén vonalt szabad kézzel alakít. Általán így neveztetik minden kerek vonal, mely a mértani körhöz többé-kevésbbé közelít, és hasonló. 3) Égtani ért. azon görbe, egymásba visszatérő vonalak, melyeket az égi tünemények meghatározása végett, a csillagászok mintegy képzelettel alkottak. Ilyenek a délkör, barkör, melyek az eget két egyenlő részre osztják el; és a kisebb körök, ú. m. a fogkör, sarkkör. Általán körnek mondatnak azon vonalak, melyeket a bujdosó csillagok bizonyos idő alatt befutnak. 4) Azon tér, melyet a fenn (2, alatt) leirt körvonal kerít, körülvesz. Belépni, beállani a körbe. Kilépni a körből. Bűvös kört vonni. Vadászatkor az űzött vadakat körbe venni, szorítani. 5) Átv. ért. bizonyos embereknek, pl. család tagjainak, társulatnak, egyesületnek öszvege. Kiki a maga körében legjobban érzi magát. Müvészek, tudósok, hölgyek körében lenni. Magasabb körök. Látkör. Hatáskör. Szintén átv. ért. bizonyos tárgyak, melyek némi hasonlóságuknál fogva valami egyet képeznek és összevalók. Ezen dolgok más körbe tartoznak. Ez nem a mi körünkhöz való. Körön kivül terjeszkedő munkálatok. Hivatalos kör. Elemzésére és rokonságaira nézve, l. KER, gyök.