, (köny-ű) fn. tt. könyűt. Valamint több más ú és ű (régiesen ó, ő) képzőjü szók e véghangzóikat v-re változtatják, mint: szaru szarv, daru darv, nyelű nyelv, ölű ölv, kedü kedv stb. hasonlóan a könyü is máskép könyv, sőt a nép nyelvén, valamint a régieknél inkább ez van szokott divatban.
"Talán észrevette hullani könyvemet."
Ismét:
"Reá emlékezik barátja szivére,
Egy könyvet gördítvén hideg tetemére."
Ányos Pál.
A könyű vagy könyv és köny v. könny teljesen egy értelemben használtatnak, ámbár szorosan véve a könyű és köny között oly féle viszony léteznék, mint a keser és keserű, szomor és szomorú, szigor és szigorú kötött, azaz könyü eredetileg melléknév, mely a szokás által főnévvé lett, mint daru, köpö, hamu s több mások. l. KÖNY. Irói nyelvben szigorú megkülönböztetés végett legelfogadottabb alakok: könny és könyű; amaz, mert ezen egyszerűbb alakban általán az ny kettősen ejtetik, emez, hogy ezen alakban a kiejtés helyessége mellett is a könnyű szótól, illetőleg melléknévtől megkülönböztettessék.