, (kap-ar, törökül: kopar-mak am. tép, szakgat, arabúl: hafara am. ásott, finnül: kuopin am. kaparok); áth. m. kapar-t. 1) Széles ért. földet, vagy más tömör testet felvág, felszakgat, szétválaszt. 2) Szoros ért. és különösen körömmel, lábakkal, ujjakkal váj, ás, szakgat, szétválaszt valamit. Kapar a tyúk, kakas a szeméten, szérűn. Kaparja a kutya az ajtót, hogy beereszszék, vagy a földet, midőn alatta valamit szagol. Majd kikaparta a szememet, úgy nekem esett. Várj, várj, ha meghalok, még a földből is kikaparnál. Ha ki nem mondaná, még a tyúk is kikaparná belőle. (Km.) 3) Átv. keresgélve, apródonként, tyúk módjára holmi vagyont összegyüjt. Sok pénzt össze kapart. Kaparj kurta, neked is lesz. (Km.) Tájszokásilag: kopor. Innen a nehezen összegyüjtött vagyonról mondják: Az én körmöm, nem a tiéd kopott ebben, azaz, én kapartam, nem te.