, (köny-ör-ög-és) fn. tt. könyörgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szélesb ért. a kérésnek azon neme vagy módja, midőn valaki másnak részvéteért, kegyeért belsőleg megindulva esedezik, mi gyakran könyhullatással szokott történni. Könyörgéssel megindítani valakit, kieszközölni valamit. Könyörgés volt a dolga. 2) Szorosb és vallási értelemben az imádságnak azon neme, mely által az Istentől valamit kérünk. Esőért, jó időért, békességért való könyörgés. Nyilvános könyörgés. Könyörgéssel engesztelődík az ég. Uram, hallgasd meg könyörgésünket. Alázatos szivből eredő, állhatatos könyörgés. Templomi könyörgés, magán könyörgés. Halotti könyörgés.