, (köh-ög-és) fn. tt. köhögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A levegőnek erős kinyomulása a tüdőből, mely bizonyos köh keh kah torokhangon történik, különösen némely kóros állapotban, pl. midőn a légcsövet némi ingerlő nyálka lepi be. Köhögést kapni, gyógyítani, elveszteni. Száraz, nyálkás köhögés. Azon neme a köhögésnek, mely a toroknak némi ráspolásával történik: hurut, mely az illető bajos állapotnak nagyobb foka, pl. szamárhurut.