, (köb-öl) fn. tt. köböl-t v. köbl-öt, tb. köbl-ök, harm. szr. köbl-e. Az úgynevezett hangugratók közé tartozik. Széles ért. dongákból gömbölyűen alakított, vagy kivájt faderékból csinált edény, pl. milyet kútfalul használnak. Innen vették nevöket több megyében a Köbölkút nevű falvak. Rokona a latin cubulus, és a német Kübel. V. ö. KÖB. Szorosb ért. bizonyos száraz árúk, ú. m. gabona, gubacs, dió, mész stb. ürmértéke, mely jelenben nem oly ingadozó jelentésü, mint a mérő, szapu és kila; hanem rendszerént am. két pozsonyi mérő, legalább a Tisza vidékén soha sem használják más értelemben. Ötven köböl meszet égetni. Száz köböl búzát elvetni. Hogy köble a rozsnak, árpának? Régente folyadékmérőt is jelentett. "Itt pegig (pegyig) az bort kilemben (különben) nem adják öt köblénél, az köblét tudja k(egyelmed) hogy tizenhat pintet teszen." (azaz félakót). (Levél 1553-ból). "Negyed napja hogy
en boromat adtam oda korcsomára uram jobbágyának
hatvan pénzen adtam köblit." (Levél 1557-ből; mindkettő Szalay Á. 400 m. l. gyüjteményében). De ugyan e korban száraz mérték is: "Továbbá az száz köböl zabot elküldtem." (Ugyanott 1557-diki levél).