, (kot-l-ik) k. m. kotl-ott, htu. ~ani. 1) Szomorú kot-kot hangon szól, t. i. a tyúk, mi akkor történik, ha tojni megszün, s mintegy vágya támad a csibeköltésre, miért is csak ilyen tyúkot szokás tojásra ültetni. Egyet tojott, megkotlott, (km.), azaz alig tett valamit, már bele únt, nem folytatja. Megkotlott a tarka tyúk, azaz alkalmas lett tojásköltésre. Használható tárgyesettel is, pl. Amit nem tojt, azt akarja kotlani. (Pázmán). Ez esetben am. költ. A székelyeknél: kotol. Azután a tuluba s úgy a fészekbe ült kotolni. (Kriza J.). 2) Átv. ért. mondjuk az észről, midőn rendes müködése megszünik, s mintegy kórállapotban van. Kotlik az eszed, hogy így beszélsz?