, fn. tt. kótát. Am. zenei hangjegy. Kóta némelyek véleménye szerént a latin cauda (olaszul coda) szóból ment volna át a magyar nyelvbe, minthogy a zenei hangjegyek rendesen farkkal vannak ellátva; ámbár sem a latin-, sem az olaszban ez értelemben nem használtatik, és a magyar nyelvben már régóta divatos, nota szóból pedig bajosan lett, mert az n nem csavarodik k-vá; mikből nem oknélkül gyanitható hogy kóta magyar eredetü, mely esetben az annyi volna mint kótó, azaz ütő, kótis, minthogy a kóta alakja rendszerént egyezik is az ütő vagy kótis alakjával (). V. ö. KOTIS. Hangjegy csak utóbbi időben azon hiedelemben alakíttatott, hogy kóta idegen eredetű; és amaz jelenthet nem csupán zenei hangjegyet, hanem szóhangjegyet, azaz betüt is, melytől különbözik a hangjel. Egész kóta, fél kóta, negyedrész, nyolczadrész, tizenhatod rész, harminczketted rész, hatvannegyed rész kóta.