, (kót-is) fn. tt. kótis-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Így neveztetnek bizonyos eszközök ütőrészei, pl. harang kótisa, azaz nyelve; mozsár kótisa, törője; kótisok az olajütőben stb. Gyöke a hangutánzó kót; az is képző pedig am. os, mely némely más szókban is ezen értelemmel bír, mint: lapis am. lapos, kódis am. kódos, hamis am. hamos, kőris am. kőrös stb. E szerént kótis am. kótos, azaz kót kót hangon ütő, verő, törő. Rokon a kótog, kótyog stb. ily értelmü hangutánzókhoz.