, (kósz-a) mn. tt. kószát. Ideoda csavargó bizonyos szél és irány nélkül járókelő. Ezen értelméből kitetszik, hogy rokon a kóbor, kóborol, kódorog, kótolog szókkal, s hogy gyöke lenne a görbe mozgást jelentő kó, melyből lett az elavult ige kósz v. kószik, mint a rokon csúsz csúszik, végre az igen eves kósza azaz kószó. Deguignes (A hunnok stb. történelme) szerént a kabar (kóbor) nép neve a sínai íróknál: kósza. Rokon hozzá a kúsz is, melyből eredt kusza, kósza, valamely szálas testet tekervényesen összevissza forgat. Átv. ért. kósza hír, am. hiteles alapnélküli csavargó hír.