, (kóst-ol) áth. m. kóstol-t. Egy a latin gusto, német koszten, szláv kostuvat igékkel; a szanszkritban ghasz am. eszik, rág; s magyar fogalmi és közel hangrokona kóst névszóban található fel, mely Molnár Albertnél, és Szabó Dávidnál am. a mai koszt. Valamely enni vagy inni valót a végre vesz szájába vagy nyelvére, hogy ízét megtudja, tisztán magyarul: ízlel. Borokat, gyümölcsöket kóstolni. A szakács kóstolja az ételt, ha jó-e? Kóstold csak, beh édes. Szélesb ért. az íznek megtudása végett az ételből egy-két harapást, vagy az italból egy-két kortyot nyel. Tréfásan néha annyit is tesz, mint igazán eszik-iszik. Átv. ért. mondják oly állapotról, melyet valaki próbál. Kóstoltam én a katona életet, tudom milyen.
"Ha asszony nem volnék, vagy férfi nem volna,
Édes boldogságom ürmöt nem kóstolna."
Csokonai, Dorottya.