, (kor-pa) fn. tt. korpát. Szoros ért. a megőrlött gabona héja. Búzának, rozsnak, árpának korpája. A köles korpáját néhutt különösen lazá-nak mondják. Szélesb ért. másféle megtörött magok héja, pl. mondolakorpa. Átv. ért. korpához hasonló fehéres por, mely az állati bőrön néha néha kifejlődik, pl. korpa az emberi, kivált gyermeki fejen. Ha korpám lesz, ebet mindig találok rá. (Km.). Ki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. (Km.). Őtet is meg lehet fejni (szelídíteni) egy tál korpánál. (Km.). Gyöke kor hangutánzó, és jelent törést, zúzást, s rokon a korhol, horhol, korcsolya, karczol stb. ily gyökü szókkal. A hangra hasonló német Graupe és szláv krúpa nem korpát, hanem darát jelentenek.