, erős hang, mely a torkon kinyomulván (k) elsőbb a szájpadhoz ütődik, azután gömbölyített ajakkal, s a nyelvnek reszkettetésével (r) ejtetik ki. 1) Mint puszta hangutánzó gyök fordúl elé e szókban korog, korrog, korgat, korogtat, korgatyú, korczog, korhog, kornyikál, korty, kortyog, kortyan, kortyándi. V. ö. HOR, hangutánzó. 2) Szintén mint hangutánzó jelent ily erős hanggal történő dörzsölést, metszést, rontást, vagy dörzsöltet, metszettet, rontottat; e szókban: korbál, korcsolya, korhál, korhol, kornicz, korpa, korsin. Rokon vele a horkol, horgy, horhács stb. szók hor gyöke. V. ö. HOR. 3) Jelent kerek alakot, vagy kerek mozgást, melynek alapját a k mint görbeséget, az r pedig mint terjedést jelentő teszi, s az egész oly testek vagy mozgások elnevezésére alkalmaztatott, melyek görbedést, kereket, gömbölyüséget képeznek, milyenek: korba, korbács, korcz, korczolat, kornyad, korong, korsó, korfonyál, korlát, kormány, koroglya, korona, korittó (kereksajt) a megnyujtott kórász, kórész, kór, kórság. V. ö. KAR. KER, KÖR, KUR, KÜR. Ez osztályzatból kivétetnek: korhely, korcsma kétes eredetű szók, melyeket l. saját rovataik alatt.