v. KORLÁT, (1), (kor-ol-at) fn. tt. korlát-ot, harm. szr. ~ja. Divatosabb kiejtéssel: korlát. Általános jelentésénél fogva am. kerítés, vagyis azon karzat, mely által valamit bekerítenek. Törzsöke az elavult korol, vékony hangon köröl, és így gyöke a kört jelentő kor. A korol igéből ered a cselekvést jelentő korolás, korlás, és az elvont értelmü korlat, azaz korolat (= kerölet, körlet). Ily nyelvszokással divatoznak több helyen: porgolát, rovát, fuvát, szeglét, a helyesebb porgolat, rovat, fuvat, szeglet helyett. 1) Tulajd. ért. kerités vagy karzat, melyet egymástól bizonyos távolságban álló karókra, czölöpökre alkalmazott dorongok, vagy gerendák képeznek, s bizonyos tért mintegy elkerítenek, hozzáférhetlenné tesznek. A székelyeknél deszkakerítés is. (Kriza J.). Korláttal bekeríteni a kazalt, hogy a barom hozzá ne férjen. Korláttal keríteni ökörállás, vágószék. Korlátokkal ellátni a szérült, a hivatalnok asztalát. Alkalmazott ért. korlátnak mondatik oly záradék is, mely nem kerít be valamely tért, hanem csak egy vonalt zár el. Utak mellé rakott korlátok. Átv. ért. minden, ami az emberi szabadságot vagy akaratot bizonyos határok közé szorítja. A kicsapongókat szűkebb korlátok közé szorítani. A kihágóknak korlátot vetni. E korláton túl lépnetek nem szabad.