, (kor-ol-at-nok) fn. tt. korlátnok-ot, harm. szr. ~a. Ujabb kori, de általánossá nem igen vált szó az idegen eredetü, és köz szokásban levő kanczellár helyett. Királyi főkorlátnok. A származtatás onnan eredett, hogy a latin cancelli szó valamely rostélyzatot vagy elkorlátolt helyiséget jelent, milyen az irodákban szokott lenni, s a király cancelláriusa eredetileg annak iródeákja volt. (Valamint minister eredetileg szolga a minus szótól, magister pedig elüljáró a magis szótól). l. KANCZELLÁR.