, (kor-h-ol) áth. m. korhol-t. 1) Erős, és vastag hangot adó dörzsöléssel koptat, metél, tördel valamit. A kerék korholja a lőcsöt. Az alabor korholja az útat. A szekerek korholják a szegletfalakat, a kapusarkat. Gyöke a romlás, törés hangját utánzó kor. 2) Átv. ért. valakit erkölsileg, keményen érint, azaz fedd, nyersebb hangon pirongat. Épen ily viszony van az anyagi doroszol és erkölcsi hatásu dorgál között. V. ö. KOR. (1).