, (kor-h-a-any) fn. tt. korhány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Ekeló, vagyis kétágu fa, melyre az ekét, midőn ki vagy haza megy a szántó, felfordítva ráteszi, hogy ne kopjék. Nevét onnan vette, mert a földet korholva csúszik, és így egy eredetü a korhol, korczog, korcsolya, krohál szókkal. 2) Amérikai halnem, mely, midőn megfogják, kor kor tompa hangot erőtet ki magából. (Cottus grunniens).