v. KORHELY, (kor-h-é, v. kor-henye? l. alább) mn. és fn. tt. korhely-t, tb. ~ék v. ritkán: ~ok. Úgy látszik, mintha e szókban az l v. ly csak kifejlett utóhang, az eredeti korhé szóból, mint taré tarej, tarély, karé karély stb.; azonban ha értelmét tekintjük, más eredményre jutunk. T. i. legközönségesebb szokás szerént egyrészről am. korcsmázó, iszákos, dorbézoló; más részről annyit is tesz, mint henyélő, tunya, semmirevaló, kicsapongó, mely bünök az iszákosságnak is szokott eredményei. S ez értelmeknél fogva, legalább első része rokonságban áll kortyándi (iszákos), kortyol, kortyosodik szókkal. De mindenek fölött azon körülmény, hogy e szó rendesen vékonyhangulat ragoztatik, azon véleményre ad alkalmat, mintha két külön szóból volna öszvetéve; és ha a benne foglalt két értelmet, úgymint az iszákosságot és henyélést összeveszszük, annak legjobban megfelelne a kor-henye, melyből korheny, korhely keletkezhetett, mint: lapány lapály, uszány, uszály stb. Magyarországi szláv nyelven is: korhel. A Chorherr-ből származtatás csak azt mutatja, hogy vannak nálunk emberek, kik minden magyar szót, törik-szakad, idegen szóból fúrnak-faragnak.