, (kor-cs-oly-a v. hor-zs-oly-a) fn. tt. korcsolyát. Általán csúszó vagy csúsztató eszköz, mely horzsol vagy horzsolódik. Különösen 1) Hosszukás vas patkó, melyet a csuszkálók talpaik alá kötnek; székelyesen csáklya, mivel csakugyan eleje csáklyásan felgörbed. 2) Kis szán, melyen a gyermekek téli időben a dombokról játszólag alácsuszkálnak. A székelyeknél: korcsia = kis szánkó (Kriza J.), eplény és rúd nélkül, milyenen a gyermekek szánkáznak. 3) Létraforma eszköz, melyen nehezebb testeket, pl. hordókat csusztatnak, vagy pinczébe eresztenek. 4) Átv. ért. olyféle ételek, melyekre az ital igen csúszik. A sajt, a paprikás hús, a pogácsa, jó borkorcsolya. Tréfásan mondják az iszákos emberről is, kinek a torkán sok bor lecsúszott. E szó gyöke a metszést, hasitást jelentő kor (v. hor), melyből lett korzs (horzs), korzsol (horzsol), vagy korcs, korcsol, és ezekből korzsoló, korcsoló, korzsola, korcsola, a meglágyított ly inkább tájszokás. Tökéletesen megegyezik vele, mint érintők, horzs, horzsol, horzsoló. V. ö. HOR.