, (kor-va-ács v. kor-va-as, törökül: kïrbads; a szláv nyelvekben is: korbács); fn. tt. korbács-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Szíjból font kurta nyelü ostor, pl. milyet a csikósok, baromhajtók, vadászok karikába tekerve nyakba vetve, vagy nyeregkápára akasztva viselnek, vagy néha fegyelemjelül a házban szegen lógva tartanak. Vékony, vastag korbács. Ólmos végü korbács. Korbácscsal verni alakit. Tatár korbács. Két águ korbács. Nevét tekergő tulajdonságától vette, s gyöke a görbedést jelentő kor. Az ács képző itt nem kicsinyező, hanem vagy mivelő cs, vagy hihetőbben átalakult ás, ez utóbbiban mint e következőkben is: bogácskóró bogáskóró, bordács bordás, ordacs ordas, stb. szókban; tehát eredetileg: korbács cs = s.; t. i. ostor, melynek közelebbi törzsöke igazabban korva, a v úgy változván b-re, mint az olyvá olybá szóban, mely átváltozás, kivált a palócz szójárásban igen divatos.