, (kop-lal) önh. m. koplal-t. Akár szükségből, akár szabad akaratból nem eszik, vagy aránylag oly kevés eledellel él, hogy folytonos éhezésben szenved. Hol fösvény a gazda, koplalnak a cselédek. Koplal, mint a czigány lova. A farkas ha koplal is, meg nem cserélne a kalmár ebével. (Km.). A gyomor megrontása után koplalni. Egyél, ne koplalj, mint itthon. (Km.). E szónak gyöke világosan kop, de eredeti értelmére nézve több nézetek lehetnek. Ha tekintetbe veszszük ezen népies mondásokat: majd koppan neki, azaz nem jut neki valamely ételből; felkopott az álla, azaz nem volt mit ennie: ezekből azt lehetne gyanítani, hogy itt a kop azon hangot jelenti, melyet az étel előtt becsapott, bezárt száj ad. Hogy néha a barmok száját bekötik, hogy ne ehessenek, mutatja a közmondás: Nyomtató lónak nem kötik be a száját. Vagy talán koplalni am. kuplalni, mert kupa jelent a testen behorpadó völgyet, öblöt is, pl. nyak kupája, am. nyak gödre. E szerént a kup gyökből lett volna kuplik, s ebből kuplal, azaz kupló, horpadó állapotot gyakorol. Midőn az éhes baromról azt mondjuk, hogy megcsappant, itt a csap am. kap, (kop), tehát am. megkoppant, megkoppant, megkuppant, azaz vékonyai kupát, horpadást kaptak. Ide tehetjük azt is, hogy a koplal a kopik igével szintén nemcsak hang-, hanem fogalmi rokonságban is van, mert a koplaló teste csakugyan fogy, s mintegy kopik.