, (kop-asz-l-at) fn. tt. kopaszlat-ot, harm. szr. ~a. Elavult szó, mely a szintén elavult kopaszlik igéből eredett. 1) Kopaszság. Így fordúl elé a Bécsi codexben: És viszek tü menden fetekre kopaszlatot, (super omne caput calvitium. Amos 6. fej.). 2) A Münch. codexben jelenti a koponyák hegyét vagy helyét, vagyis kalváriát. A helyre, ki hivatik kopaszlatnak, (in locum, qui vocatur Calvariae. Lukács 23. fej.).