, (kop-ik) k. m. kop-tam, ~tál, ~ott. Valaminek külszine, héja, takarója, tokja külső erő, különösen dörgölés által vásik, szakadoz. Kopik a kasza, kapa, kés éle. Kopik a ló körme. Nem kopott a körme érte, könnyen költi. (Km.). A vas is elkopik sokára. (Km.). Abban nem kopik a fogad. Átv. ért. fogy, kevesedik. Kikopott a beszédből, mint mogyoró a tokjából. Mindenéből kikopott. Néha am. bizonyos állapotból kimarad, kihűl. Kikopni a hivatalból. E viselet kikopott a divatból. E szóban a kop vagy burkot, héjat, takarít jelent, s valamint hámlik, am. hámja lefoszlik, toklik, am. tokja lehúll: hasonlóan kopik am. kopja elvásik; vagy pedig abban a hangutánzó ,kop rejlik, vagy legalább ez is rejlik, amennyiben a finomabb külső takaró enyésztével a megmaradó keményebb burok érintésre mintegy koppan; innen koppan az álla és felkopik az álla, valamint a szókban, úgy első jelentéseikben is egyeznek.