, (kop-ács, törökül: kabuk) fn. tt. kopács-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. 1) Szorosb ért. a diónak, mogyorónak, gesztenyének, s hasonló gyümölcsöknek külső héja, mely éréskor a belső magtól elválik. Az érő dió kihull kopácsából. Leverni a dió kopácsát. 2) Szélesb ért. a növények héja, kérge. A növényészek megkülönböztetik a kopáncs-ot a kopács-tól. T. i. ,kopács alatt értik a magrejtő forradásain felfeslő egyes darabokat vagy ajtókat, pl. a becző két kopácscsal nyílik fel (valva); ,kopáncs alatt pedig a murvákból képződött néha pohár alakú, a magot félig vagy egészen is betakaró boritékot (cupula), mint amilyen van pl. a tölgy- és gesztenyefa makkjának. (Gönczy Pál. 3) Páriz-Pápainál am. csere, haraszt, mely talán onnan vette nevét, hogy a cserét, harasztot a barom járván, bokrait lerágja, lekoppasztja.