, (kom-oly) mn. tt. komoly-t, tb. ~ak. Ezen ujabbkori szó a komor után képeztetett, mint ennek hang- és fogalombeli módosulata; mert komor jelent egészen magábavonult, és haragos, durczás, szomoru kedélyüt, a komoly pedig oly kedélyüt, ki távol minden tréfától, nevettető ingertől, gonddal van elfoglalva, a dolgok felől úgy érez és gondol, amint igazán vannak, ki a dolgot nem veszi tréfára, hanem valóságul. Az ily kedélyü ember arcza is némileg borult, de még sem annyira, mint a komoré. Komoly arcz, beszéd. Komoly szándékkal akarni valamit. Komoly férfiú. V. ö. KOMOR.