, fn. tt. kondér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán nagy száju, gömbölyü, különösen vasból vagy rézből készített fazék. A kondér nem sokat hányhat szemére a fazéknak. (Km.). Baranyában jelent öblös faedényt is, pl. csobolyót. Máskép: kongyér. Megegyezik vele a latin congius, congiarium, s rokon vele: cucuma. Magyar nyelvből elemezve talán vagy gömbölyü alakjától vagy pedig ,kongó hangjától vette nevét. A székelyeknél: kandér: "rotyog a haricska puiszka, leveszik a tűzről kandérostul." Alább: üst-nek neveztetik: "felkezd a keverő után váladozni az üst oldaláról." (Kriza J. Székely népmesék).
"Onnét az Dunára vizért küldik vala,
Két jó öreg kondért hamar ragad vala."
Toldi Miklós. Ilosvai Pétertől a XVI. században.