, fn. tt. kocsmáros-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szlávul: kercsmár, krcsmár. Személy, ki kocsmát tart, s benne bort s egyéb szeszes italokat mér.
"Falu kocsmájában van az én lakásom;
Csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel.
Egy jó öreg ember benne a kocsmáros,
Áldja meg az Isten mind a két kezével."
A jó öreg kocsmáros (a költő atyja). Petőfitől.
Első tekintetre úgy tetszik, mintha a kocsma és áros elemekből volna öszvetéve; de valószinübb, hogy, mint több ily végzetű s idegen származásu szókban, az os csak toldalék szótag, mint ezekben: mészáros (szlávul meszár), granatéros (grenadier), muskatéros (mousquetair, Musketier), saséros (chesseur), fiakkeros (fiakker), és a különben magyar eredetű csapláros (csaplár) szóban.