, (Eredetére nézve lásd itt alább), fn. tt. kócsag-ot, harm. szr. ~ja. 1) Kisebbféle fehér gémfaj, mely hazánkban s a Tisza és Duna alsóbb vidékein tenyészik. Ennek van azon nevezetes, hosszu, ezüstszín, selyemnemü háti tolla, mely a díszfövegek egyik fő ékessége. Túl a Dunán: kótyag. Gyökeleme talán a görbe hajlást jelentő kó, minthogy a vadászok tudósítása szerént, midőn meglövik, ezen tollai kiborzadnak, kigörbednek, s ennél fogva rokon volna a kócz, kóczos szókkal, mely gubanczos, kuszált kendert, hajat, szőrt stb. jelent. (Ardea garzetta). 2) Elavult törzs, melyből kócsagos, kócsagosodik erednek. Jelent félittasságot, melyben a fej már nehezedik, meg-meg-bukik, s a láb ide-oda tántorog. Ennek alapfogalma is, úgy látszik, a test görbedésében rejlik. Máskép, jelesen Dunán túl: kótyag. Vagy, gyöke talán a hangutánzó kóty v. koty, mennyiben az ittas ember nyelve nehezebben járván, mintegy kotyog, valamint a lassu járatu malomról is mondják, hogy kotyogó.