, (kocz-og) ösz. és gyak. m. koczog-tam, ~tál, ~ott. 1) Általán, verődve kocz hangot ad. Koczognak az öszvevert fogak, poharak. A zötyögős úton koczog a rozoga szekér. 2) Különösen mondják a lassu ügetéssel haladó lóról. A vén lovak csak koczogva mennek. 3) Bizonyos testeket jeladás végett, vagy más okból is vereget. Koczogni az ajtón, az ablakon, a kapun, hogy nyissák ki.