, (kocz-ó-d-ik) belsz. m. koczód-tam, ~tál, ~ott. Gyöke az öszveütődés hangját utánzó kocz, melyből koczog, koczint, stb. erednek. Innen tulajd. ért. am. öszveütődve koczog. Átv. és szokott értelemben am. szóval verekedik, ellenkedik, valamin perlekedve alkudozik, kötődik, vagy, mint máskép mondjuk: valakivel bizonyos dolog miatt öszvekoczczan, öszvezörren. V. ö. KOCZ.