, (kob-oly-a) fn. tt. kobolyát. Gömbölyü medencze, melyet az árkát hagyta, vagy gátot szakított folyam a parton forgót képezve oly mélyen váj, hogy az, miután a víz árkába visszahúzódott, hosszu időre egész tavasz képez, s kenderáztatónak igen alkalmas (Kenessey Albert). Némelyek szerént: kopolya. V. ö. GÖBE, 2).